Hajtómű Nyelviskola - Erőt ad át.


40 nyelvet oktatunk, válasszon!

Családias és rugalmas.


A nyelvtanulás olyan az agyadnak mint a szex
 <<vissza


2018. február 16.

A nyelvtanulás olyan, mint a szex

Egy nemzetközi kutatócsoport felfedezte, hogy az új szavak tanulása képes ugyanazt az agyterületet aktiválni, mint a szex, a szerencsejáték, a drogok és az evés. A felfedezés segíthet megérteni, hogyan fejlődött az ember, hogyan alakította ki a nyelvet. A tanulmány a Current Biology című szaklapban jelent meg.

  

 

„A kutatás célja az volt, hogy kiderítsük, milyen nyelvtanulással lehet aktiválni ezeket az örömért és jutalmazásért felelős területeket” – mondta Antoni Rodríguez Fornells, biológus, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatásban 36-an részt vettek szerencsejátékkal kapcsolatos szimulációkban és nyelvtanulási kísérletekben is, ahol új szavakat tanítottak nekik. Közben mindkét csoport agyi aktivitását vizsgálták mágneses rezonanciás képalkotással.


A nyelv az agykérgi nyelvi régiót stimulálja, de a kutatás szerint mindkét tevékenység aktiválja az örömmel, motivációval összefüggő területet, a ventrális striátumot is. Ez a terület jóval a nyelvért felelős terület előtt fejlődött ki, így vizsgálata megmutathatja, hogy fejlesztettük ki a nyelvet. A tanulmány eredményei alapján az érzelmek is befolyásolhatják a nyelvtanulást.

Azok az emberek, akiknek több idegi kapcoslatuk volt a ventrális striátum és a nyelvi régió között, gyorsabban tanultak szavakat, mint mások. Valószínűleg, ha öröm társul az új szavakhoz, jobban emlékszünk rájuk.

 


Minket érdekel a véleménye, szóljon hozzá >itt< mennyire tetszett?

 

Igen, tetszett és feliratkozom a további hírlevelekre

 

 Hírlevélre feliratkozom 

<<vissza