Találtam egy blogot, amiben egy feltehetőleg angolszász nyelvterületre elszármazott, bár eredetileg magyar anyanyelvű fiatalember számol be arról, milyen nehézségekkel is jár neki a magyar nyelv újratanulása.

Saját bevallása szerint amit kifejezetten szeret nyelvünkben, az a következő:

- majdnem száz százalékig fonetikusan ejtjük a szavakat (tehát ahogy írjuk őket)
- a hangsúly mindig az első szótagon van, nem úgy, mint pl. angolban
- érdekes dupla mássalhangzóink is vannak (ty, cs, ny, zs, ly, sz)

Ezek után azonban felsoroja azt, amiért nem szereti a magyart, és ez a lista szemmel láthatóan hosszabb:) :

- a magyar agglutináló nyelv, vagyis a szótő után toldalékokat, ragokat, képzőket rak, amivel ugyan jópofa és új jelentésű - ill.szófajú szavakat lehet alkotni, de nagyon hosszúakat is, melyeket elválasztani is nehezebb
- nehéz a helyesírás, annak ellenére, hogy fonetikusan ejtjük a szavakat
- a 'j' és 'y' betűk, valamint a dupla mássalhangzók számára ijesztőek és szokatlanok
- a magyar és az angol klaviatúrákon a 'z' és az 'y' helyét valami zseni felcserélte